Online tananyag

Habsburg-ellenes felkelések

2020. május 26. - MolnárJózsef

OLVASD EL AZ ÚJ ANYAGOT!

 Habsburg-ellenes felkelések

A 16. század végén kitört a 15 éves háború, amelyben a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség közösen harcolt, hogy kiűzzék az országból a törököket. A háborúban azonban nem sikerült kiűzni a törököket, bár néhány várat (például Füleket) sikerült visszaszerezni. A háború végén egyre nagyobb volt az elégedetlenség az országban mivel:
- A Magyar Királyságban uralkodó Habsburg család üldözte a protestánsokat
- Nem tartotta tiszteletben a nemesek jogait
- Sok magyar főurat kivégeztek, hogy megszerezzék a vagyonukat.
A elégedetlenkedők élére Bocskai István állt, akit később erdélyi fejedelemmé választottak. Bocskai legyőzte a Habsburgokat, rövid időre elfoglalta a Felvidéket. Végül békét kötött a Habsburgokkal, akik felhagytak a protestánsok üldözésével és a törvénytelen perek is véget értek. 

Bocskai István és a korona, melyet a törököktől kapott
 

Bocskai halála után pár évvel Bethlen Gábor lett az erdélyi fejedelem. Az ő uralkodása idején Erdély felvirágzott, erős és gazdag ország lett. Bethlen bekapcsolódott a 30 éves háborúba, és 3 sikeres felkelést is vezetett a Habsburgok ellen. Bethlen halála után I. Rákóczi György erdélyi fejedelem folytatta a Habsburg-ellenes harcokat.

Bethlen Gábor a tudósai között és I. Rákóczi György
 


A 17. század végén egyre rosszabb volt a helyzet Magyarországon. A Habsburgok nem tartották be a magyar törvényeket, abszolutisztikusan uralkodtak, üldözték a protestánsokat. Sok katona, nemes és egyszerű ember menekült el otthonaiból. Ők voltak a bujdosók vagy más néven kurucok. A kurucok élére Thököly Imre állt. Elfoglalta a Felvidéket, ahol saját fejedelemséget alapított. A törökökkel együtt elfoglalta a füleki várat, amelyet később felrobbantottak, hogy az ne kerüljön újra a Habsburgok kezére.

Thyköly Imre és a füleki vár fénykorában:
Thököly Imre – Wikipédia 

 ÍRD LE A JEGYZETET!

Habsburg-ellenes felkelések 

A Magyar Királyságban uralkodó Habsburg család üldözte a protestánsokat, nem tartotta tiszteletben a nemesek jogait, és sok magyar főurat kivégeztek, hogy megszerezzék a vagyonukat. Az országban hatalmas volt az elégedetlenség. A elégedetlenkedők élére Bocskai István állt, akit erdélyi fejedelemmé választottak. Bocskai legyőzte a Habsburgokat, így rövid időre véget ért protestánsok és a nemesek üldözése. Bocskai halála után Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek további felkeléseket vezettek a Habsburgok ellen. A 17. század végén Thököly Imre állt a Habsburg-ellenes harcok élére. Thököly a török sereggel együtt elfoglalta és felrobbantotta a füleki várat, hogy az később ne jusson a Habsburgok kezére.

 

Mezei gerinctelenek

OLVASD EL AZ ÚJ ANYAGOT, NÉZD MEG A KÉPEKET!

Mezei gerinctelenek

A gerinctelenek nem rendelkeznek belső vázzal (pl. csontvázzal, gerinccel). 

A csigák és meztelencsigák növényekkel táplálkoznak. pl.: éti csiga, nagy meztelencsiga.

éti csiga
Csiga csalódás - Alimento

nagy meztelencsiga
Csiga-biga gyere ki…? | Nyugdijban | A spanyol, vagyis gyilkos csiga

kék meztelencsiga
Kingfisher Feathers — seananmcguire: sixpenceee: Bielzia coerulans,...

Kövek alatt, növények szárai között élnek a pókok, amelyek rovarokkal táplálkoznak.

koronás keresztespók
Koronás keresztespók (Araneus diadematus) | Ország: Állatok … | Flickr

darázspók
Darázspók (Argiope bruennichi) | Mapio.net

Rovarok:

Poszméh: Fontos szerepe van a növények beporzásában.
A melegházi termelésben nagy segítséget jelent a poszméh ...

Krumplibogár: A burgonya leveleivel, szárával táplálkozik.
A kiirthatatlan krumplizabáló » Think Outside The Box

További rovarok:

szöcske 
Fürgeszöcskék – Wikipédia

katica
Hétpettyes katicabogár

káposztalepke
Large white spread wings.jpg

nappali pávaszem
Nymphalis io Luc Viatour.jpg

MÁSOLD LE A JEGYZETET!

Mezei gerinctelenek

A csigák és meztelencsigák növényekkel táplálkoznak. pl.: éti csiga, nagy meztelencsiga. Kövek alatt, növények szárai között élnek a pókok, amelyek rovarokkal táplálkoznak. pl.: koronás keresztespók, darázspók.
Rovarok:
Poszméh: Fontos szerepe van a növények beporzásában.
Krumplibogár: A burgonya leveleivel, szárával táplálkozik.
További rovarok: szöcske, katica, lepkék (káposztalepke, nappali pávaszem). 

 

Csehszlovákia a II. világháború után

NÉZZÉTEK MEG A VIDEÓT!

MÁSOLD LE A JEGYZETET!

Csehszlovákia a II. világháború után

1945-ben újralapították Csehszlovákiát (CSSZK), amelynek elnöke Edvard Beneš lett. Beneš dekrétumokkal (rendeletekkel) kormányzott. Ezek voltak a beneš-dekrétumok.
A legjelentősebb események:
- A szlovákoknak saját intézményeik lehettek
- Újra építették a háború során lerombolt országot. 
- Kivégezték a Szlovák Állam vezetőit pl.: Jozef Tiso elnököt
- Kijelentették a magyarok és németek kollektív bűnösségét, amely szerint minden magyar és német felelős volt a világháború kitörésért. 
- Kitelepítették a CSSZK-ban élő kb 3 millió németet.
- A CSSZK-ban élő magyaroknak elvették az állampolgárságát. Százezer magyart kitelepítettek az országból, a helyükre szlovákokat hoztak. Több ezer magyart kitelepítettek Csehországba. Megszüntették a magyar iskolákat, újságokat... 

 

A háborúk

NÉZD MEG A VIDEÓT!

 MÁSOLD LE A JEGYZETET!

 HÁBORÚK

Az emberek már az őskortól kezdve vezetnek háborúkat. A háborúk kitörhettek népek, országok és nemzetek között is. A háborúk leggyakoribb oka a területszerzés volt. A legpusztítóbb háború a második világháború volt, amelyben 60 millió ember veszítette el az életét.  

A királyoktól a szolgákig

OLVASD EL AZ ÚJ ANYAGOT ÉS NÉZD MEG A KÉPEKET!

A középkori társadalom

A középkori társadalomban élén a király állott.
The Phantom Time Hypothesis Theory Says That It's Actually 1720

A király földet adott a nemeseknek, akik cserébe katonákat biztosítottak a királynak a háborúkhoz.
44 Little Known Facts About Medieval England - Page 2 of 45

A nemesek mellett fontos szerepe volt az egyháznak is (püspökök, papok, szerzetesek)

Priests and Their Role in the Middle Ages - About History

Alattuk álltak a városokban élő polgárok, akik kereskedtek és különböző termékeket gyártottak.
Steam Workshop::AOE2 MEDIEVAL WAR

A társadalom alján a nincstelen földművesek álltak, akik keményen dolgoztak, és adót fizettek a királynak a nemeseknek és az egyháznak is. 
Serfs in Europe – Global Firsts and Facts

Valahogy így nézett ki egy középkori nemesi uradalom.

MÁSOLD LE A JEGYZETET!

A középkori társadalom

A középkori társadalomban élén a király állott. A király földet adott a nemeseknek, akik cserébe katonákat biztosítottak a királynak a háborúkhoz. A nemesek mellett fontos szerepe volt az egyháznak is (püspökök, papok, szerzetesek) Alattuk álltak a városokban élő polgárok, akik kereskedtek és különböző termékeket gyártottak. A társadalom alján a nincstelen földművesek álltak, akik keményen dolgoztak, és adót fizettek a királynak a nemeseknek és az egyháznak is. 

 

Haszonnövények

OLVASD EL AZ ÚJ ANYAGOT, ÉS NÉZD MEG A KÉPEKET! 

Haszonnövények

A haszonnövények olyan növények, amelyeket azért termesztenek az emberek, mert a termését, vagy valamelyik más részét később felhasználják. Lehetnek gabonafélék, takarmánynövények, olajos növények és kapásnövények.

Modern farming employs heavy machines, like this harveste...

Gabonafélék: 

Búza- a legfontosabb gabona, főleg lisztet készítenek belőle.
Az őszi búza fuzáriózisa – Agrárágazat buzaszem - Agrofórum Online

Árpa: állatok takarmányozására és sörkészítéshez használják.
A mai Izrael területén háziasították az árpát | Trade magazin Árpa, zab alap takarmánykeverék 4 kg | Állateledelek és ...

Rozs és zab: rosszabb minőségű földeken is megterem.
A Mező Gabonafélék Rozs - Ingyenes fotó a Pixabay-en A zab újra felfedezése | flottamagazin | Autós hírek magán és ...

Kukorica: Amerikából származik, az egész világon elterjedt.
Loupiac hibrid kukorica - Kukorica - KITE Zrt.

Takarmánynövények: Állatok etetésére, takarmányozására használják. pl.: lóhere, lucerna.

A lóhere és a lucerna: 
The various advantages of clover | One Earth A lucernatermesztés biológiai alapjai – Agrárágazat

Olajos növények: A termésükből olajat sajtolnak. pl.: napraforgó, repce, mák.

A napraforgó, repce és mák:
A nyár legsárgább színfoltjai - 21 csodálatos napraforgó tábla ... Repce Virág Tavaszi Természet - Ingyenes fotó a Pixabay-en MÁK

Kapásnövények: Olyan növények, amelyeket kapálni kell. pl.: krumpli, cukorrépa. 

Krumpli és cukorrépa:
A krumpli (burgonya) termesztése és felhasználása [képekkel ... 2,5 milliárd forint a cukorrépa termesztőknek - Magro.hu

 

MÁSOLD LE A JEGYZETET!

Haszonnövények

A haszonnövények olyan növények, amelyeket azért termesztenek az emberek, hogy aztán később felhasználják. Lehetnek gabonafélék, takarmánynövények, olajos növények és kapásnövények.
Gabonafélék: Búza- a legfontosabb gabona, főleg lisztet készítenek belőle. Árpa, rozs, zab, kukorica.
Takarmánynövények: Állatok etetésére, takarmányozására használják. pl.: lóhere, lucerna.
Olajos növények: A termésükből olajat sajtolnak. pl.: napraforgó, repce, mák. 
Kapásnövények: Olyan növények, amelyeket kapálni kell. pl.: krumpli, cukorrépa. 

 

A tundra

OLVASD EL AZ ÚJ ANYAGOT, ÉS NÉZD MEG A KÉPEKET!

A TUNDRA

Az Északi-sark mentén elterülő hideg és kopár területeket tundrának nevezzük.

Tundra - National Geographic

Éghajlata: A hosszú, hideg tél, és a rövid, hűvös nyár váltja egymást. A tundrát majdnem egész évben hó borítja.

A tundra nyáron és télen:
Arctic Tundra: arctic, biome, en, environmental, fauna, flora ...

Növények: Moha, zuzmó, törpe nyír, füvek.

Moha, zuzmó és törpefenyő:
A sarkvidék virágai | Plantarium Törpe nyír - Fák - 2020

Állatok:

sarki róka
Snow Fox Wallpaper | Sarki róka, Róka

sarki nyúl
Hol él és eszik az Északi-sarki nyúl?

rénszarvas
Vendégségben a Mikulásnál – Lappföld – OOGG Press Utazási Magazin

fóka
A kevesebb tengeri jég miatt több fóka vetődik az amerikai ...

rozmár
rozmár 1 - Roadster

jegesmedve
Így telik egy jegesmedve család napja | Érdekes Világ

MÁSOLD LE A JEGYZETET!

A tundra

Az Északi-sark mentén elterülő hideg és kopár területek a tundrák.
Éghajlat: A hosszú, hideg tél, és a rövid, hűvös nyár váltja egymást. A tundrát majdnem egész évben hó borítja.
Növények: Moha, zuzmó, törpe nyír, füvek.
Állatok: sarki róka, sarki nyúl, rénszarvas, fóka, rozmár, jegesmedve. 

 

Az Osztrák-Magyar Monarchia

 OLVASD EL AZ ÚJ ANYAGOT!

Az 1848-1849-es szabadságharc leverése után az osztrákok megszállták Magyarországot, és megtorlásokba kezdtek. A magyarok nem működtek együtt ezzel az elnyomó rendszerrel. A Habsburg Birodalom azonban a szabadságharc leverése után vereséget szenvedett az olaszoktól (1859) és a poroszoktól is (1866). A meggyengült birodalomnak így ki kellett egyeznie az elnyomott magyarokkal, hogy meg tudjon erősödni. 

Ferenc József osztrák császár és Deák Ferenc, a haza bölcse:
Százötven éve koronázták magyar királlyá Ferenc Józsefet Deák Ferenc (igazságügy-miniszter) – Wikipédia

1867-ben így tárgyalások kezdődtek az osztrákok és az addig elnyomott magyarok között. 1867-ben osztrák részről Ferenc József császár, magyar részről Deák Ferenc megkötötték a kiegyezést és így a Habsbrug Birodalomból létre jött az Osztrák-Magyar Monarchia. Ez az ország két egyenlő részre, az Osztrák Császárságra és a Magyar Királyságra oszlott.

Az Osztrák_magyar Monarchia térképe:
Osztrák-Magyar Monarchia országai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Mindkét országnak volt saját parlamentje és kormánya, viszont közös volt az uralkodó, a külügy-, hadügy és pénzügyminisztérium. A kiegyezés után magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet. Az új magyar Miniszterelnök Andrássy Gyula lett.

Az Osztrák-Magyar Monarchia címere:

ÍRD LE A JEGYZETET!

Az Osztrák-Magyar Monarchia

Miután a szabadságharc leverése után az osztrákok vereséget szenvedtek a olaszoktól és a poroszoktól is, tárgyalások kezdődtek az osztrákok és az addig elnyomott magyarok között. 1867-ben osztrák részről Ferenc József császár, magyar részről Deák Ferenc megkötötték a kiegyezést és létre jött az Osztrák-Magyar Monarchia. Ez az ország két részre, az Osztrák Császárságra és a Magyar Királyságra oszlott. Mindkét országnak volt saját parlamentje és kormánya, viszont közös volt az uralkodó, a külügy-, hadügy és pénzügyminisztérium. A kiegyezés után magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet. 

 

 

Frank Birodalom

OLVASD EL AZ ÚJ ANYAGOT!

A Római Birodalom felbomlása után a barbár törzsek új királyságokat hoztak létre. A legerősebb ilyen királyság a frankoké volt. A Frank Birodalmat Klodvig alapította, aki népével együtt felvette a kereszténységet. A Frank Birodalom lett Nyugat-Európa legfontosabb országa.

Európa a 6. században, és Klodvig király:
 Clovis I - Wikipedia

Klodvig halála után a királyok helyett valójában a majordomusok irányították a birodalmat. A majordomus egy tisztviselő volt a királyi udvarban. A legjelentősebb majordomus, Martell Károly legyőzte az Európa betörő arabokat, így azok nem tudták elfoglalni Európát.

Martell Károly legyőzi az arabokat:
Charles Martel et la bataille de Poitiers : de l'histoire au mythe ...

Az egyik majordomus, Kis Pipin kolostorba zárta a frank királyt és ő vette át a helyét. Ő a Karoling-dinasztiából származott. 

A frank király fejét leborotválták, kolostorba zárták és a helyét Kis Pipin vette át:
pepin the short | Tumblr 5 önjelölt uralkodó, aki nem mindennapi módon ragadta magához a ...

A Frank Birodalom legnagyobb uralkodója Nagy Károly volt. Kiváló harcos volt, sok új területet elfoglalt. Terjesztette a kereszténységet és támogatta a kultúrát és az iskolákat. Birodalmát grófságokra osztotta, amelyet a grófok irányítottak. 800-ban a pápa Rómában császárrá koronázta Nagy Károlyt.

Nagy Károly, az ő koronája illetve trónja:
Charlemagne - Wikiquote  The Throne of Charlemagne- Top 10 most famous thrones in history ...

Nagy Károly palotája:

MÁSOLD LE A JEGYZETET!

A Frank Birodalom

A Római Birodalom felbomlása után új királyságok jöttek létre. A Frank Birodalmat Klodvig alapította, aki népével együtt felvette a kereszténységet. A Frank Birodalom legnagyobb uralkodója Nagy Károly volt. Kiváló harcos volt, sok új területet elfoglalt. Terjesztette a kereszténységet és támogatta a kultúrát és az iskolákat. Birodalmát grófságokra osztotta, amelyet a grófok irányítottak. 800-ban a pápa Rómában császárrá koronázta Nagy Károlyt. Később a Frank Birodalomból alakult ki Franciaország és Németország is.

 

süti beállítások módosítása